Chat kinyitása
Bejelentkezés Regisztráció
«
1
»

BeatKOHO promo videó

2014 tavaszán érkezik a BeatKOHO új kislemeze a „Hibátlan”…

A dunaújvárosi élőzenés hip hop zenei stílust képviselő BeatKOHO zenekar 2014 tavaszán jelentkezik új kislemezükkel, a Hibátlannal, ami egyben a második kiadványuk is.

A 2012-ben megjelent „Fújd ki” címet viselő albumukkal mutatkoztak be a hazai nagyközönségnek, s ezzel elindult az Beatkohászok menetelése.
Acélváros szmogos füstje alatt összekovácsolódott csapat az elmúlt időben több eredményesen zárult tehetségkutató versenyt, számos koncertet, több százzal bővült rajongó tábort, rengeteg stúdiómunkát, és öt videoklipet is maguk mögött tudhat.

A BeatKOHO eddigi szereplései és munkái is azt igazolja, hogy bizony az acélozott zenekar méltón megállja a helyét a hazai hip hop palettán.
A kezdeti gőzerő, amivel belevetették magukat a munkába mindezidáig nem csappant, hiszen lendületük, kitartásuk és elhivatottságuk folyamatosan viszi Őket előre. Erre a legjobb bizonyíték, hogy 2014 tavaszán egy új kislemezzel fognak előrukkolni, mely a „Hibátlan” nevet kapta.

A lemez megjelenése, illetve népszerűsítése végett készítettek egy promo videót, melyben a zenekar tagjai és a közreműködők elárulnak néhány kulisszatitkot az EP-vel kapcsolatosan.

Pár szóban mit is lehetne elmondani a lemezről: új év, új lemez, új hangzás, ez csak Hibátlan lehet.

Joe - rap
Back - rap, zenei alapok
Horváth Oszkár - zenei alapok
Parádi Albert - basszusgitár, gitáralapok
Keresztes Róbert Krossy - scratch
Szaksz Fecó - dob


Közreműködők:
Maszkura - Maszkura és a tücsökraj
Eckü - Hősök
Kiss Flóra - Budapest Voices
Marge - Marge
Török Béci - Killer Surprise
Athome - streetROYAL
Sima - streetROYAL

Itt is a promo, csekkoljátok le és ne feledjétek tavasszal minden Hibátlan lesz!


T.Brigitta

2014-01-03

Támogatók